Egészséges környezet és életmód. Ivóvíz tisztítás. Háztartási vízszűrők

tiszta ivóvíz - egészség, környezet

Mi számít elhízásnak?

2023. július 20. - ivóvizes

mi-szamit-elhizasnak.jpgSokféleképpen meg lehet közelíteni, hogy mi számít túlsúlynak, mennyi az ideális testtömeg. Egy elmélet szerint az egészséges ember normális testsúlya annyi kg-nak vehető ahány cm-rel magasabb egy méternél.

Vagyis egy 170 cm magas ember ideális testsúly 70kg.  Sőt, úgy tartják, hogy a férfiaknak erősebb csontozatuk miatt 3 kg plusz ezen felül még megengedett, míg a nők esetében inkább 3kg-al kevesebb lenne az ideális a vékonyabb csontozat miatt.

Ha ennél számottevően több a súlyunk, akkor már elhízottnak tekinthetjük magunkat. Sajnos a kövérség nemcsak esztétikailag nem néz ki jól, hanem egy potenciális betegség is. A statisztikák szerint is csökkenti a várható átlagéletkort az elhízás.

A súlyfelesleg megterheli a támasztórendszert: a csontokat, ízületeket, izmokat (ezzel magyarázható a sok ízületi betegség is) Emellett pedig a szív, - és érrendszerre nézve is sok veszélyforrást jelent az elhízás.

Tovább

Egészséges életmód a télikertben, teraszon

egeszseg-telikert-novenyek.jpg

Hogyan függ össze az egészséges életmód és a télikerti, pálmaházi  növénytermesztés?

Számos kapcsolat és kölcsönhatás fedezhető fel az egészséges életmód és a télikertben vagy a beépített teraszon való kertészkedés között. Íme néhány példa, hogyan függenek össze:

Friss levegő és oxigén. A télikert vagy pálmaház - miközben lehetőséget nyújt a növények termesztésére és gondozására - fotoszintézis útján oxigént termel, oxigéndúsítással teszi egészségesebbé a környezetet.

Télikertünk vagy növényházunk kialakítása lehetővé teszi a természetes környezet megteremtését a lakóhelyen belül. A zöld növények, a virágok és a termés látványa nyugtató hatással lehet az emberekre, csökkentheti a stresszt és javíthatja a hangulatot.

A természet közelsége és a zöld környezet pozitív hatással van az egészségre, hangulatra és az életminőség egészére.

Egy megfelelő méretű üvegpavilon lehetőséget ad a saját gyümölcsök és zöldségek termesztésére. Ezek egészséges ételek, friss, vegyszermentes termények. Ez segít abban, hogy egészségesebb étrendet tarts és több tápanyaghoz juss.

Tovább

Fizikai víztisztító készülékek, vízszűrők

Vízkezelő berendezések, ipari vízszűrők

ipari-vizszurok.jpg

Számos mezőgazdasági és ipari ágazatban kerülendő a kemény víz használata. Olyanra van szükség, amely vagy soha nem volt kitéve kalciumos és magnéziumos hatásnak, vagy ezeket az elemeket valamilyen eljárással eltávolították. A lágyított víz kifejezés azt jelenti, hogy az ásványi anyagok közül keménységét adókat kivonták a folyadékból. Például vízlágyításnak nevezett mechanikai eszközökkel kezelték.

Tovább

Elektromos vízmelegítők, kazánok, infrák

Infra sötétsugárzók és villanybojlerek otthonunkban

infra-sotetsugarzo.jpgCikkünkben a fűtés és vízmelegítés válfajaival foglalkozunk. Ajánlatunk: lakások fűtésére infra sötétsugárzó panel, melegvíz előállításához elektromos bojler. A további részletek alább tudhatók meg.

Bojler vagy átfolyós vízmelegítő?

A lakások és házak fűtésének és melegvíz-ellátásának megoldása többféle berendezéssel lehetséges. A tömblakások esetében elterjedt volt a központi fűtés és melegvíz-ellátás, azonban szélesebb körben különféle vízmelegítők segítségével oldják meg a használati meleg víz biztosítását, gyakran a fűtést is.

A melegvízellátást biztosító berendezések, a hőtermelés módját illetően lehetnek:

  • gáztüzelésűek
  • elektromos fűtőberendezés
  • napenergiával működők
  • szilárd tüzelésűek.

A vízmelegítők működése

A működési elvét tekintve létezik átfolyós és tartályos vízmelegítő vagy bojler. Az átfolyós vízmelegítők a gáztüzelésű kazánok esetében működhetnek jó hatásfokkal. Létezik ugyan olyan átfolyós vízmelegítő, melyben a hőtermelést elektromos fűtőtest végzi, ennek a működése azonban alacsony hatásfokú, emellett jelentős a hibalehetőségek kockázata.

Elektromos vízmelegítő, bojler

elektromos vízmelegítőAz elektromos bojler felépítése rendkívül egyszerű. Egy víztartályból és egy elektromos vízmelegítő elemből áll. Az ilyen berendezés hatásfoka rendkívül magas. A modern berendezések magas hőszigetelése megakadályozza az energiaveszteséget, a tartályban tárolt meleg víz nyomása és hőmérséklete közel állandó, illetve lineárisan csökken.

Míg az átfolyós vízmelegítők fűtőelemének fertőtlenítését rendszeres időközönként, speciális berendezés segítségével kell elvégezni, addig a bojler esetében ez a hőmérséklet emelésével is megoldható.

A modern vízmelegítők belső tartálya ezüsttel bevont üveg, mely megakadályozza a baktériumok elszaporodását és a vízkő megtapadását is.

Az elektromos vízmelegítők kapacitása

Amikor elektromos vízmelegítőt választunk, figyelembe kell venni a meleg vízigényt, hiszen a tartály mérete 5-től 2000 literig terjedhet. Bár logikusnak tűnhet, hogy a nagyobb jobb, azonban figyelembe kell vennünk azt is, hogy egy négytagú családnak nincs szüksége ezer liter vízre, így annak felmelegítése fölösleges energiapazarlás.

Az alulméretezett bojler értelemszerűen meleg víz hiányhoz vezet. A megfelelő teljesítményű és mérető elektromos vízmelegítő kiválasztását minden esetben az épület ivóvíz-hálózatának tervezője végzi.

Konvekciós vízfűtés villamos kazánnal

Az elektromos energiával üzemelő vízmelegítők a lakás fűtésére is kiválóan alkalmasak. Kisebb lakások, üzlethelyiségek, hétvégi házak elektromos fűtésének praktikus megoldása a villanyfűtésű kazánt.  Költségtakarékos, olcsó éjszakai árammal üzemeltethető, a berendezés telepítéséhez nincs szükség gázszolgáltatói és kéményseprői engedélyre, nincs égéstermék, pontosan szabályozható a hőmérséklet.

Tovább

Milyen házi víztisztító készüléket válasszunk?

Ivóvíztisztítás és vízfertőtlenítés házilag

ivoviz-tisztitas.jpg

Az ipari ivóvíz tisztítás és fertőtlenítés során a víztisztítás számos módon és több fázisban történik. A mikroorganizmusok elpusztítására a legalkalmasabbak a klór-dioxid alapú vízfertőtlenítő szerek. A TwinOxide például igen hatékony baktériumok, gombák, vírusok és a biofilm eltávolításában. A nyersvizek vegyszeres dezinficiálása hatósági feladat, de otthonunkban is sokat tehetünk azért, hogy ivóvizünk még tisztább, egészségesebb legyen. 

Családi házak és lakások víztisztító berendezései

A víz földünk egyik legfontosabb alkotóeleme, mely nélkül elképzelhetetlen lenne az élet. Köztudott, hogy az élő szervezetek mintegy 60%-át alkotja. Az egészséges életmód alapfeltétele, hogy naponta 1,5-2 liter tiszta vízhez jusson szervezetünkbe.

Hogyan jussunk hozzá az egészséges és tiszta vízhez?

házi viztisztíto berendezéA nagyvárosok és sűrűn lakott települések egyetlen használható vízforrása a vezetékes ivóvíz. A vízkitermelő helyeken tisztítják és fertőtlenítik a vizet, azonban a rendkívül hosszú csőhálózaton keresztüljutva többféle szennyezőanyag is belekerül, ezért fogyasztás előtt valamilyen tisztítási eljárásnak kell alávetni.

Napjainkban a falusi kutak többségének a vize is szennyezett több-kevesebb mértékben, ezért azokat is kezelni kell a fogyasztás előtt. Az otthoni víztisztításnak többféle módja terjedt el:

Tovább

Klór és klór-dioxid, vízkezelés és ökológia

A klór-dioxiddal végzett vízkezelés ökológiai aspektusai

klór dioxid víztisztítasNyugat-Európában és az Egyesült Államokban a klór-dioxid alkalmazása széles körű: víztisztításra, szennyvízkezelésre, eszközök és berendezések fertőtlenítésére, papírfehérítésre, stb. használják.

A klór-dioxid vízben jól oldódó, sárga színű, a klórhoz hasonló szagú gáz. Gázként robbanásveszélyes (hő, ütés vagy fény hatására alkotó elemeire bomlik), vizes oldatban viszont biztonságossá válik. Oldhatósága a hőmérséklet csökkenésével növekszik.  Vízben való oldódásánál a következő reverzibilis folyamat játszódik le:

2ClO2 + H2O ⇆ HClO2 + HClO3

Mindkét reakciótermék oxidáló sav. Oxidáló tulajdonságát a vízkezelésben hasznosítják:

  • fertőtlenítésre;
  • szagok eltávolítására, amelyek forrása az anaerob mikroorganizmusok szaporodása ;
  • a szennyező anyagok oxidációjára (tetraetil-származékok, cianidok, nitritek, szulfidok, aromás szénhidrogének, fenolok stb.).

A fertőtlenítésben a klór-dioxidnak a következő előnyei vannak a már bevált, tradicionális vízklórozással szemben:

Tovább

Mikor kell tűzivíztározót építeni?

tuziviz-tarozo.jpgA tűzivíztározó fogalma bizonyára sokaknak nem mond túl sok mindent, ám azoknál a cégeknél, ahol gazdasági tevékenységet folytatnak és nincs megfelelő mennyiségű és nyomású vízellátás, ott kötelező egy ilyen tározó megléte. Ezeknek a tározóknak nélkülözhetetlen szerepe van ugyanis az esetleges tűzesetek megfékezésében és megszűntetésében. Éppen ezért az alábbiakban összegyűjtöttük, hogy mikor kell tűzivíztározót építeni.

Tűzivíztározó fogalma

A megfelelő mennyiségű oltóvíz ellátásról minden gazdasági tevékenységet folytató cégnek kötelessége gondoskodni. Amennyiben ez közműhálózatról nem kivitelezhető, akkor kell úgynevezett tűzivíztározót, vagy oltóvíztárolót létrehozni az adott telephelyen

A cégek jelentős része bár a szükséges oltóvizet a meglévő vízhálózatról, oltóvíz hálózatról biztosítja, de ahol ez nem lehetséges, ott oltóvíztároló létesítését írhatja elő az országos tűzvédelmi szabályzatról szóló 54/2014 (XII. 5.) BM rendelet.

Tűzivíztározó engedélyeztetése

Minden oltóvíztároló olyan létesítmények tekinthető, melyet jellemzően építési munkával valósítanak meg. Ennek köszönhetően ezek a létesítmények építményeknek tekinthetők.

Építményről esetében az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet  1. számú melléklete alapján az oltóvíztároló építményre építési engedélyt kell kérni..

Tovább

A Twinoxide felhasználási területei

A klór-dioxid tartalmú fertőtlenítő szer alkalmazása

baromfitelep fertőtlenítésA TwinOxide fertőtlenítő szer felhasználását alapvetően befolyásoló tényező a legfőbb alkotóelemében a klór-dioxidban rejlik. A klórszármazék több előnyös tulajdonsággal rendelkezik, de mind közül a legfontosabb, hogy nem veszélyes az emberi egészségre és teljesen biztonságos az alkalmazása, ennek köszönhetően az élelmiszeriparban és a gyógyászatban is sikerrel alkalmazhatjuk.

A Twinoxide-ot az alábbi módokon is felhasználhatjuk:

  • ivóvíz kezelésre
  • rendszerek fertőtlenítésére
  • jakuzzi, uszoda fertőtlenítésére
  • élelmiszeripari fertőtlenítésre
  • gyógyászati feladatokra
  • pseudomonas és legionella kezelésére.

Élelmiszeripari felhasználás

A TwinOxide – a megfelelő adagolás betartása mellett – nem mérgező, ezért az élelmiszeriparban nem csak a gyártástechnológiai csíramentesítés során alkalmazható, hanem az ételek tisztítása, tartósítási feladatokra is megfelel.

Az élelmiszeriparban a baromfiüzemek fertőtlenítése kiemelten fontos és veszélyes feladat, melyen belül az alábbi helyszíneken használhatjuk a klór-dioxid alapú szer: csontozó, léghűtő, ládamosó.

A feldolgozási részleg mellett a tenyésztési rendszerben is sikerrel alkalmazható a Twinoxide, a baromfitartó részleg fertőtlenítésére, az itatóvíz kezelésére is használhatjuk.

Sörtechnológiai fertőtlenítés

Nemcsak az ipari sörgyártás során van szükség professzionális fertőtlenítő szerre, a kézműves sörök készítésével foglalkozó kisebb üzemek esetében is rendkívül fontos a csíramentes környezet. Az erjesztési fok beállításánál fontos, hogy a korábban használt élesztőbaktérium tenyészeteket tökéletesen elpusztítsuk.

Ivóvízkezelés Twinoxide-dal

A sörkészítésnél az ízvilágért az ivóvíz a felelős. A vízkezelés során alkalmazhatunk klórt, azonban ennek íze befolyásolja az elkészült sör ízét. A klór-dioxid minimális hatással van a sör minőségére, az anyagmaradványok nem egészségtelenek. Az ipari sörgyártás során minden fázisban optimálisan alkalmazható ez a fertőtlenítő szer.

Tovább

Esővízgyűjtés műanyag tartályban

Olcsó öntözési megoldás

esővízgyűjtő műanyag tartályA növények számára létfontosságú a megfelelő öntözés, melyhez a vizet műanyag tartályok segítségével akár ingyen beszerezhetjük. Az esővízgyűjtő tartályok alkalmazása nem csak költségtakarékos megoldás, hanem energiatakarékos és környezetkímélő is. A kútvízzel összehasonlítva az esővíz sokkal lágyabb, ezért hasznosabb és egészségesebb is a növények számára, emellett a kerti csaphoz is elvezethetjük.

Esővízgyűjtő rendszer

Az esővízgyűjtés legegyszerűbb módja, ha a nagy méretű, széles szájú műanyag tartályt kihelyezzük a szabad ég alá, ahol az esővíz természetes módon összegyűlik benne. Ennek a megoldásnak azonban több hátránya is van:

  • a műanyag tartályt károsíthatja a folyamatos napsugárzás
  • napos időben felmelegszik az összegyűjtött víz, elpárolog
  • csak fertőtlenítéssel lehet meggátolni az algásodást.

Szakszerű öntözőrendszer kialakítása

A szakszerűen kialakított esővízgyűjtő és öntözőrendszer az alábbi egységekből épül fel:

  • esővízgyűjtő rendszer (esőcsatorna, speciálisan kiépített terület)
  • előtározó és szűrőtartály
  • fő tározó műanyag tartály
  • szivattyú
  • központi vezérlőegység.

Az esővíz gyűjtésére a háztető ereszcsatornája alkalmas leginkább. A nagy felületről bőséges vízmennyiség gyűjthető be, melyet kétféleképpen tárolhatunk. Egyszerűbb rendszerek esetében mechanikus szűrő használatát követően a víz egyből a tárolótartályba kerül, ahonnan vagy kézi vagy gépi szivattyúval kerül a növényekhez vagy a kerti csaphoz.

Az összetett, professzionális rendszerben előszűrőt és ülepítőtartályt alkalmaznak, így a műanyag tározótartályba már a mechanikai és organikus hulladéktól megtisztított, szűrt víz kerül.

Esztétikai és praktikussági szempontból is előnyös, ha a nagy méretű tárolókat a földbe ássuk, hiszen ennek köszönhetően a víz felmelegedését is megakadályozzuk.

Milyen tartályt válasszunk

Az esővízgyűjtés céljára a legtöbb tartály megfelel. Ha közvetlenül az ereszcsatorna alatt szeretnénk elhelyezni a műanyag tartályt, olyat válasszunk, mely esztétikailag is megfelel és nagy fokú UV védelemmel van ellátva. A földbe ásott tartályok esetében a strapabírás a fontos, ilyen feladatra a bordázattal megerősített, téglatest alakú tartályokat érdemes figyelembe venni.

Tovább

Vírusok és baktériumok a fogorvosnál

Pseudomonas, legionella veszélyei a fogászati kezelőkben

viz virus bakteriumA fogorvosi rendelőkben elengedhetetlen a vezetékes víz használata. A fogászati egységekben keringő víz felhasználása sokrétű, minősége folyamatos ellenőrzést igényel a fertőzések kockázatának kivédésére.

Az orális gyógyászati tevékenység víz nélkül nem elképzelhető. Lehetővé teszi a műszerek túlmelegedésének megakadályozását csakúgy, mint a páciens szájüregének tisztítását, öblítését kezelés közben.

A fogászati egységekben keringő vízhez kapcsolódó fertőződés kockázata igen jelentős,
ezért valódi közegészségügyi kérdés.

Hogyan alakulhatnak ki fertőző baktériumtörzsek a zárt rendszerben?

Az egységekben folyó víz a használat során gyakran stagnál, a pangás pedig kedvező bizonyos biofilmek képződésének és baktériumflórák kialakulásának. A tanulmányok kimutatták, hogy a kezeletlen víz baktériumterhelése igen magas lehet és olyan potenciálisan patogén mikroorganizmusokat tartalmazhat, mint például a Legionella pneumophila, a Pseudomonas aeruginosa, az AIDS vírus, vagy a Hepatitis C. Az ezen kórokozók által kiváltott betegségek szélsőséges esetben komoly idegkárosodást, tüdő-, vagy hugyúti fertőzéseket, szervi károsodásokat okozhatnak, akár a betegek elhalálozásához is vezethetnek.

A beteg és a fogorvosi csapat egyaránt ki vannak téve az egységek vízében lévő mikroorganizmusok támadásának.

Milyen módon fertőződhetnek meg az érintettek?

  • a víz közvetlen lenyelése útján fertőződhet a páciens
  • nyálkahártya érintkezés útján mind az orvos, az aszisztens és a páciens is érintett
  • szennyezett aeroszolok belélegzése során bárki fertőződhet, aki a kezelőegységben tartózkodik. Miután a vírusok és baktériumok aeroszol formájában elpárolognak a környezetben, így közvetlenül is érintkezhetnek a beteg sebeivel.

Mivel előzhető meg a fertőződés?

A fertőzés kockázatának minimálisra csökkentése érdekében megelőzési és karbantartási intézkedések szükségesek, elengedhetetlen a rendszeres fertőtlenítés.

A vezetékes víz és a fogászati egységekben keringő víz minőségének folyamatos kontrollja a szakmai irányelvekben meghatározott protokoll szerint történjen.

Érdemes figyelembe venni, hogy a baktériumok előszeretettel tömörülnek biofilmbe, ezáltal nehezebb az elpusztításuk. A biofilmet alkotó baktériumok jobban ellenállnak a hagyományos fertőtlenítőszereknek, így hatékonyabb, célzott megoldást kell választani. Bizonyos fertőtlenítőszerek, termékcsaládok, a stabilizált ezüstkolloid és klór-dioxid együttes hatásának köszönhetően már képesek a megbújó kórokozók megsemmisítésére. A stabilizált ezüstkolloid tartós védelmet nyújt ráadásul, mivel megtapad a már kezelt felületeken, így később is gátolja a biofilm kialakulását.

A sima tisztítással, fertőtlenítéssel tehát a makacs szennyeződéseket és mikroorganizmusokat nem lehet végleg elpusztítani, ezért rendelői, kórházi környezetben mindig célzott, hatékony, kombináltabb összetételű, a háztartási alkalmazástól erősebb hatásmechanizmusú fertőtlenítőszerrel kell fellépni a baktériumok ellen.

Tovább
süti beállítások módosítása